2018-19-I Technológia és Ember

Követelmények: 

A zárthelyik időpontja a 2018-19/I félévben:

  • ZH1: 2018. október 15. (hétfői csop.), október 16. (keddi csop.), október 18. (csütörtöki csop.) - az adott óra helyén és idején
  • ZH2: 2018. december 3. (hétfői csop.), december 4. (keddi csop), december 6. (csütörtöki csop.) - az adott óra helyén és idején
  • PZH: időpontok: 2018. december 10, december 13.

A tárgy félévközi jegyes, összességében a jegyszerzéshez két zárhelyit kell teljesíteni.

  • A szorgalmi időszakban legalább az egyik zárthelyit teljesíteni kell, legalább 50%-os eredménnyel.
  • A pótlási időszak végéig mindkét zárthelyi teljesíteni kell (az esetleges pótlások/javítások után) legalább 50%-os eredménnyel.
  • A végső jegy a két zárthelyin szerzett pontok és az esetlegesen szerzett pluszpontok összege alapján kerül meghatározásra.

 

Zárthelyi kiváltása

Lehetőség van ZH-k kiváltására egy esszé írásával az órán felkínált témákból (lásd a slideokban). A témákra előre be kell jelentkezni, mert egy témából 1 hallgatót várunk csak.

Fejenként legfeljebb 1 esszé készíthető, ez egyetlen ZH kiváltására alkalmas, de a hallgató dönti el, hogy melyik ZH-ra szeretné elhasználni.

Az esszé jelentkezés az alábbi honlapon lehetséges:

https://server.filozofia.bme.hu/corliss-apply

(BME címtár azonosító szükséges, akinek nincs az a neptun azonosítójával tud igényelni

Technikai probléma esetén: mihaly.heder@filozofia.bme.hu)

Az esszéket ugyanezen a honlapon is kell beadni!

 

Számonkérések eredményei:

https://server.filozofia.bme.hu/corliss-pub (az első ZH után nyílik meg)