2017-18-I Technológia és Társadalom

Követelmények: 

A zárthelyik időpontja a 2017-18/I félévben:

  • ZH1: október 9. (hétfői csop.) , október 11. (szerdai csop.), október 12. (csütörtöki csop.) - az adott óra helyén és idején
  • ZH2: november 27. (hétfői csop.) ,november 29. (szerdai csop), november 30. (csütörtöki csop.) - az adott óra helyén és idején
  • PZH időpontok: december 11. és december 14. - Terem: Még Nem Ismert

A tárgy félévközi jegyes, összességében a jegyszerzéshez két zárhelyit kell teljesíteni.

  • A szorgalmi időszakban legalább az egyik zárthelyit teljesíteni kell, legalább 50%-os eredménnyel.
  • A pótlási időszak végéig mindkét zárthelyi teljesíteni kell (az esetleges pótlások/javítások után) legalább 50%-os eredménnyel.
  • A végső jegy a két zárthelyin szerzett pontok és az esetlegesen szerzett pluszpontok összege alapján kerül meghatározásra.

Lehetőség van ZH-k kiváltására:

  • Esszé írásával az órán felkínált témákból (lásd a slideokban) - előre be kell jelentkezni a témákra, mert egy témából 1-2 hallgatót várunk csak
  • A 14-ik héten 10+5 perces előadás tartásával az órán érintett bármelyik témából - előre be kell jelentkezni, véges a helyek száma

Fejenként legfeljebb 1 esszé és 1 előadás készíthető.

A számonkérések eredményei:

http://server.filozofia.bme.hu/corliss-pub

Esszé jelentkezés

Hétfői csoport: Nádasi Eszter - https://doodle.com/poll/75t5rchu8gnsubyh

Csütörtöki csoport: Héder Mihály  - https://doodle.com/poll/r88vkvf982abt5u2

Paksi Dániel email-ben várja a jelentkezéseket.